Álom volt az a nap,

Mikor feltűnt ő és minden más lett.

Bánatom ,elkeseredettségem helyén semmi maradt.

S a szeretet hangja újra felelt.

Két éve egyetlen támaszom ,

Sírba merült ,hamuvá lett,

De jött ő és átkarolt,

Életem gyors és felfoghatatlan folyása megdermedt.

Így lettem Loveless.

S nyomomban egy bolondos lány,

Hová is bújjak ,hol nem keres?

Lelkem sötétségében megtalál tán?

S ott a féltékeny fiú,az aggódó tanárnő.

Szabadulni tőlük nem lehet , nem is kell.

De leginkább ott van ő.

Ki lelkem minden fájdalmára felel.

Vele mentem először a parkba,

S ott találkoztam velük.

Szemem megnyílt a lila hajnalra,

Társam mit is tud ott láttam előttük.

A lila hajnal ,sárga csillagot takar,

S a zöld rét narancs naplementében izzik.

Harcolni ,azt akar.

Egymásban a halálig megbízik.

De nem ők az egyetlenek,

Kik tanítottak ,s felnyitották szemem,

Hanem ők is ,a kegyetlenek.

Kezed nem ért kezemhez.

Ők,a türkiz folyó és a bíbor zuhatag,

Féltett tőlük ,s elrelytette sebét.

A testi seb múlatag,

De mi forrasztja be lelkét.

Lehet félreismerni bárkit,

S őket is szeretem már.

Csak bízni kell legfőbb a hit.

Az ellenség is barát lehet akár.

Szeretlek ,mondta ő nekem.

Ezerszer ,hogy tudjam tényleg szeret.

Oly sokszor melengette ez lelkem,

De bátyám emléke olyan dolog mit soha el nem ereszt.

Vele, a társammal ismertem meg őket,

Porba lettek tiporva ,de egymást szeretve.

Ketten egyek,s egyként látjuk az álom mezőket.

Minden egyes nap reménykedve.

A nap úgy virrad ,hogy mellettünk van,

A társunk kit ha eleresztünk,

Ha velünk már nem marad,

Akkor mi többé nem leszünk.

Ha a zöld rét elengedi a hajnalt,

Csillag szeme könnytől homályos,

S ajka szótlanul zengi a haláldalt.

Lassan eltűnik az a régi ,,bájos,,.

Ha a türkiz folyó többé nem fogja a bíbor kezét,

Ki vezeti át a gond és bú hídján?

Nem látja többé rózsaszíneslila szemét.

S csak céltalanul mereng múltján.

Ennyi mit tudnod kell,Róla,róluk,rólam,

Ez a valóságnak megfelel.

S rajta javítani nem fogok utólag.